Digitális toolbox: online eszközök a remote vezetésben
Készüljünk együtt a 2021-2027-es ciklus egyik legjelentősebb munkahelyi képzéseket támogató pályázatára! DFT-Hungária engedélyezett felnőttképzőként ízelítőt ad az igénybe vehető képzési lehetőségekről mindenkinek, aki jogosult lehet a pályázati forrás igénybevételére.
Az elmúlt másfél év vezetői szemszögből sprint és maraton volt egyszerre: néha egyik napról a másikra felül kellett írni megszokott mintázatokat, teljesen másképp megoldani helyzeteket. Egyik pillanatról a másikra kellett előállni teljesen új megoldásokkal, miközben minden megmászott hegy után jött egy újabb és újabb – és amit most látunk magunk előtt még egyáltalán nem biztos, hogy az utolsó 100 méter.
Ami biztos, hogy a következő 5-10 évben egészen biztosan szükség lesz arra, hogy a vezető, aki hatékony és eredményes akar lenni a saját vezetői folyamataiban, jártasságot szerezzen az online eszközök terén. Bármikor adódhat olyan helyzet, hogy szükség vagy hatékonysági szempontok miatt egy esemény átkerül az online térbe, a vezetői hitelességhez pedig hozzátartozik, hogy ebben példát tud mutatni a munkatársainak.
Legyen szó megbeszélésről, döntések előkészítéséről, szavazásról, fejlesztésről, értékelésről, visszajelzésről vagy elemzésekről, a különböző online eszközök jelentősen növelik a hatékonyságot és lehetővé teszik azt, hogy a résztvevők bekapcsolódjanak, bevonódjanak, és aktívan részt vegyenek.
A Digitális Toolbox egy olyan tudásanyag, amire minden vezetőnek szüksége van, akinél csak 1% esély is van arra, hogy a közeljövőben online dolgozni fog. A program része rengeteg olyan eszköz és jó gyakorlat, amivel vezetői folyamatokat lehet gyorsítani, játékosítani, a munkatársak figyelmét, érdeklődését, kíváncsiságát, aktivitását növelni.
Az egy órás program alatt bemutatásra kerül a top 15 olyan jó gyakorlat, amit vezetőként gyakorlatilag azonnal el lehet kezdeni használni, akkor is, ha már bevett gyakorlat a home office és a virtuális csapatmenedzsment, és akkor is, ha még csak félelem vagy aggály szinten jelent meg valakiben, hogy mi van, ha erre a közeljövőben szükség lesz. A webinárium második felében lehetőség van kérdezni, kapcsolódni és az elhangzott eszközökkel kapcsolatban további információkat szerezni.
Az eseményt a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 felhívás vállalkozásokra vonatkozó, eddig ismert részleteiről szóló összefoglaló előadás zárja. A részvétel azoknak a döntéshozóknak ajánlott, akik tájékozódni szeretnének a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 felhívás nyújtotta lehetőségről, azaz pályázati forrásból kívánják finanszírozni a jövő évre tervezett vállalati képzéseiket.