
Nagy Emőke
Tréner, coach, mediátor
Egyetemista korom óta tartok tréninget (ami sajnos nem tegnap volt), és mindig ugyanazzal a kíváncsisággal vegyes izgalommal indulok neki, mint első alkalommal: vajon működik-e majd a kémia, elfogad-e a csoport, tudom-e őket támogatni abban a tanulási folyamatban, aminek együtt futunk neki. Legtöbbször igen a válasz mindhárom kérdésre.
Magyar néprajz – magyar nyelv és irodalom szakon végeztem Kolozsváron, majd kis kitérők után 2008-tól tartok hivatásszerűen tréningeket. Dolgoztam képzési vezetőként, vezettem trénerkiválasztási folyamatokat és tréneri csapatot, dolgoztam ki kontaktórás és online képzési programokat, és a testvéremmel közösen fejlesztettünk ki saját tréningeszközt (Tükör – visszajelzést támogató kártyacsomag). Az élethosszig tartó tanulásban hiszen, így módszerspecifikus képzések mellett végeztem coachképzést, és 2019 óta mediátorként is dolgozom, szerepelek az Igazságügyi Minisztérium közvetítői listáján. Minden elvégzett képzés a trénerségemhez tett és tesz hozzá, a különböző fejlesztési formákból mindig beépítek valamit a tréningjeimbe is.
Kiemelt témáim: vezetőképzés, megállapodáskötés és folyamattervezés, soft skillek fejlesztése (együttműködés, konfiktuskezelés, stresszkezelés stb.), visszajelzés és visszajelzési kultúra bevezetése és működtetése.
„Bár a kérdésfeltevés látszólag egyszerű tevékenység, mégis meglepően kifinomult és hatékony vezetési stratégia lehet.” (John Baldoni)